Kész! Rajt… Program!

startBefejeztük a program utolsó simításait, és mostanra minden szereplővel megállapodtunk. Előzetesen meg is ismerkedhettek velük az Arcok menüpont alatt, mert mostanra ott figyelnek mind!

A napokban történik a 3+1 szekció szereplőivel az egyeztetés. Kellemes társaság, sok értékes és értelmes arccal.

Sokan életükben itt találkoznak először.

A társadalom szekció egyeztetésének első 5 percében kicsit feszengenek. Ismerkednek velünk és egymással, majd a beszélgetés első negyedórája után kibökik a kérdést, hogy miért pont ők. Nem érti az egykori bankigazgató, a befektetési tanácsadó, a gazdasági online magazin szerkesztő, hogy miért pont ők kerültek kiválasztásra a szegénységről beszélgetni, amikor ott az Amnesty is. Jön a válasz, amit elképzelések, irányok, megközelítések követnek… és a végén az asztaltársaságból kikerekedik annyi téma, hogy már 4 órát is képesek lennének a szegénységről beszélgetni sok logikus következtetéssel, lehetőséggel.

A környezet szekció szereplői mind ismerősök. Kedélyesen köszöntik egymást, majd itt is felmerül a kérdés, hogy ki miről beszéljen, hiszen egymás témáihoz is konyítanak, de nem szeretnék sérteni a felségterületeket. Gondolathegyek, kérdéskörök: mit iszik a növény? mi lesz a Dunával? mi lesz velünk 50 év múlva? mi van a zuhanyzással spóroláson túl?… és még legalább ezer téma. Egymás gondolatából szövik az újabb gondolatokat, és elhallgatnánk őket még órákon át, de egyre hűvösebb lesz, úgyhogy átvesszük a moderálást! Minden esetre készüljetek, mert 1 órában ez is feszes téma lesz…

Holnap folytatjuk az egyeztetéseket, de válogatásaink és eddigi tapasztalataink alapján egy dolgot ígérhetünk: unatkozni nem fogtok, és szükségetek lesz a kapacitásra, hogy az új infók befogadjátok!