Afterparty – zene, tánc, díjátadó

A Fenntarthatósági Napot idén egy fenntartható közösségépítő afterpartyval zárjuk a Millenáris Teátrumban, ahol lesz, zene, tánc és minden, ami ilyenkor kell.

Miután együttesen átgurítottuk földlabdáinkat a Krisztina körútról, bemutatjuk a fenntarthatósági pályázat díjazottjait és átadjuk a díjakat. Ezután pedig megkezdődik a hajnalig tartó mulatozás.

Maszkura és a Tücsökraj

Először a Maszkura és a Tücsökraj, majd pedig a Zuboly húzza a talpalávalót. Zubolyékat annyira megfogta a téma, hogy számot is írtak, amiket a Fenntarhtató Afterpartyn hallhattok először! És nem is egyet, de egyből két dalt is: Tartós Béka és Oxygén címmel.

Zuboly

A koncertek után persze nem fejeződik be a buli, hiszen utánuk Dj. Joebácsy és VJ nano szolgáltatják a zenét és a hangulatot egészen kifulladásig. És ha a nagy mulatozás közben megszomjaznátok lesz biosör, biobor, biopálinka…

Ahogy pedig azt már korábban írtuk, érdemes volt regisztrálni, hiszen aki megtette, ingyen jöhet az estére. Azokat, akik nem jelentkeztek, sem zárjuk ki a mókából. A belépés nekik 500 Ft, amit pedig a klíma érdekében, faültetésre fogunk felhasználni.